Téli immunrendszer erősítés
Téli immunrendszer erősítés
Bár az időjáráson nem látszik, hogy a téli időszak közepén járunk, de szervezetünket a napfény hiánya, a friss levegőn való kevesebb tartózkodás bizony hátrányosan érinti. Ilyenkor fogékonyabbak lehetünk bizonyos betegségekre, vitamin-, ásványi anyag- és nyomelem készleteink kimerülőben vannak. Éppen ezért nagyon fontos, hogy időben gondoskodjunk egészségünk megőrzéséről, így a tavasz megérkezését kicsattanó erővel várjuk. Bemutatom neked, hogyan működik az immunrendszerünk, hogyan készítsd fel a szervezetedet a kihívásokra és milyen táplálékokkal, gyógynövényekkel tudsz hatékonyan védekezni!
Az immunrendszer működése
Az immunrendszer vagy védekezőrendszer az emberi szervezet sejtekből, szövetekből és szervekből álló komplex rendszere, melynek fő feladata a szervezetbe kerülő külső, idegen anyagok, kórokozók (antigének) megsemmisítése és eltávolítása. Leggyakoribb kórokozók, amelyek megbetegíthetik az emberi szervezetet, a vírusok, a gombák és a baktériumok, de okozhatnak egészségromlást a férgek, a protozoonok és egyéb egysejtűek is. Állapotromláshoz és kellemetlen tünetek kialakulásához vezethetnek a különböző allergének bejutása is a szervezetbe (pl. pollenek, állatszőrök, por, atkák, kémiai anyagok). Az immunrendszer képes a tanulásra, így hatékonyan tudja az emberi szervezet védettségét, immunitását fenntartani. Az immunitásnak két fajtája van, a veleszületett és a szerzett immunitás.
Veleszületett immunitás: már a magzati korban kialakul, így az újszülött már rendelkezik vele, nem igényel tanulást, azonnal reagál az idegen anyagokra, de nem specifikus.
Ide tartoznak:
a fehérvérsejtek, melyek bekebelezik (fagocitózis) és megölik a kórokozókat, idegen anyagokat
a bőr és a nyálkahártyák, mint elsődleges védelmi vonalak, melyek megakadályozzák a kórokozók bejutását a szervezetbe
a gyomorsav (1,2 pH sósav), mely megsemmisíti a tápcsatornán bejutó kórokozókat
a különböző enzimek, melyek védőanyaggal látják el a nyálkahártyákat
a gyulladás, mely sejtszintű, komplex védelem a szövetkárosodás felszámolására
a kaszkádrendszer, mely bizonyos fehérjék különleges, összetett védekezőmechanizmusa
Szerzett immunitás: születés után folyamatosan fejlődik, tanul és alkalmazkodik az idegen anyagok változásaihoz, specifikus, mivel felismeri és beazonosítja a kórokozókat, amelyekkel már találkozott, megfelelő antitesteket termel, de nem képes pótolni a veleszületett védettséget.
Ide tartoznak:
az antigénprezentáló sejtek, melyek képesek feldolgozni a szervezet számára idegen anyagok fehérjéit (antigéneket)
a T-limfociták, melyek specifikus választ adnak az idegen anyagokra
a B-sejtek, melyek a megfelelő antitesteket termelik, így segítségükkel hosszútávú védettség alakul ki
A szerzett immunitás kétféle módon érhető el:
természetes úton, mikor a memóriasejtek segítségével az immunrendszer mindig felismeri azokat a kórokozókat, amikkel már találkozott, így védett lesz ellenük, azaz vagy minimális tünetekkel vagy egyáltalán nem alakul ki betegség
mesterséges úton , mikor a védőoltások segítségével éri el az immunrendszer, hogy megfelelően védetté tegye a szervezetet, így akadályozva meg a súlyos betegségek vagy szövődmények kialakulását.
Vitaminok, nyomelemek, gyógynövények és táplálékkiegészítők, melyek segíthetik az immunrendszer működését
A vitaminok, olyan szerves anyagok (vegyületek), amelyek nélkülözhetetlenek a szervezet egészséges működéséhez. Két csoportjuk van, a vízben és a zsírban oldódó vitaminok. Az emberi szervezet a vitaminok kis részét elő tudja állítani, nagyobb részüket, azonban a táplálékkal, de napjainkban inkább már csak táplálék kiegészítés során tudjuk megfelelő mennyiségben és minőségben biztosítani. Nézzük meg, hogy az immunrendszer optimális működéséhez, mely vitaminokra, nyomelemekre, gyógynövényekre és táplálékkiegészítőkre van leginkább szüksége szervezetünknek:
Antioxidánsok: lekötik az anyagcsere folyamatok során felszabaduló és a környezetből érkező szabad gyököket, így megvédve a szervezetet ezen anyagok károsító hatásaitól. Ebbe a csoportba tartoznak: a ß-karotin (A-vitamin elővitaminja), az A-vitamin, a C-vitamin és az E-vitamin.
- ß-karotin: vörös színű, kristályos anyag, a klorofill kísérője, a karotináz enzim segítségével A-vitaminná bomlik. A ß-karotin kb. hatod része alakul át az emberi szervezetben A-vitaminná. Legnagyobb mennyiségben a piros, a sárga és a zöld gyümölcsök és zöldségek tartalmazzák. (pl. sárgarépa, paradicsom, pritamin paprika, sütőtök, kelkáposzta, paraj, rebarbara, sárgadinnye, sárgabarack)
- A-vitamin (retinol): zsírban oldódó vitamin, táplálékkal bevitt formája jól hasznosul a szervezetben. Számos élettani folyamatban, mint a retina felépítésében, a csontképződésben és -növekedésben, a bőr, a nyálkahártya, a mirigyhám normális fejlődésében vesz részt.. Csak olajos, zsíros közegben oldódik. Túladagolása ritkán, hiánya viszont annál sűrűbben jelentkezik, számos kellemetlen és súlyos elváltozást okozva. Hiánya okozhatja a farkas vagy szürkületi vakságot, a bőr-és nyálkahártyák sorvadását, a bőr-és nyálkahártyák kiszáradását, a haj töredezettségét és kihullását, fertőzésre való hajlam kialakulását. Legnagyobb mennyiségben a belsőségek, tojássárgája, tej-és tejtermékek, tengeri halak tartalmazzák.
- C-vitamin (aszkorbinsav): vízben oldódó vitamin, hőhatásra könnyen bomlik, az emberi szervezet nem tudja szintetizálni, hasznosulásához szükség van szerves kötésű magnéziumra és kalciumra is. Szentgyörgyi Albert fedezte fel. Az emberi szervezet számára az egyik legnélkülözhetetlenebb vitamin, mivel részt vesz a kollagén-, enzimek-, hormonok termelésében, segíti a vas felszívódását és a sebgyógyulást, csökkenti a meghűléses megbetegedéseket, a rosszindulatú elfajulások kialakulásának lehetőségét, a koleszterin szintet és a vérnyomást, támogathatja a gyulladásos folyamatok gyorsabb lezajlását. Túladagolása ritkán fordul elő, hiányában régebben a skorbut, napjainkban leggyakrabban a vérző íny, a sebgyógyulási folyamatok lassulása, fáradtság, gyengeség és az ellenállóképesség csökkenése fordulhat elő. Egyes káros szokások (pl. dohányzás, alkohol fogyasztás), lázas betegségek, cukorbetegség, allergiás megbetegedések, gyógyszerek (pl. fogamzásgátló tabletták) és átmeneti állapotok (pl. terhesség), környezeti tényezők (csapadékos, hűvös évszakok, légszennyezés) nagymértékben növelik a C-vitamin szükségletet. Legnagyobb mennyiségben a bogyós gyümölcsök, citrusfélék, csipkebogyó, brokkoli, paraj, paradicsom, paprika, zöld leveles zöldségek, fermentált zöldségek (pl. savanyú káposzta) tartalmazzák.
- E-vitamin (tokoferolok): zsírban oldódó vitamin, 8 természetes vegyülete ismert, ezekből mindre szüksége van az emberi szervezetnek. Biológiailag az alfa-tokoferol hasznosul a legjobban, a szintetikusan előállított E-vitamin kb. 20%-ban szívódik fel. Az emberi szervezetben rövid ideig tárolódik, gondoskodni kell a rendszeres pótlásáról. Részt vesz a sejtfalak, a vérképző rendszer, az izmok és idegek egészségének fenntartásában, fokozza az ellenálló képességet, így csökkentve a fertőzésekkel szembeni fogékonyságot. Legnagyobb mennyiségben egyes növényi olajok tartalmazzák, pl. búzacsíraolaj, olajos magvak (dió, mandula, mogyoró).
D-vitamin vagy D hormon: Zsírban oldódó vitamin, 2 fajtája van, a D2 és a D3 vitamin. A D2 vitamin inkább az ételekben található, a D3 vitamin pedig napfény hatására képződik az emberi szervezetben. D3 vitamin a jobban hasznosuló fajta, ezért napfényszegény időszakban táplálékkiegészítő formájában kell biztosítani a szervezet számára. Fontos szerepet játszik a hormonok és enzimek képződésében. Részt vesz az ép fogazat, az egészséges csontozat, az erős immunrendszer kialakulásában, szabályozza a kalcium és a foszfor beépülését a csontokba és segítheti a gyulladásos folyamatok gyorsabb lezajlását. Legnagyobb mennyiségben a csukamájolaj, a tojássárgája, a vaj, az avokádó tartalmazza.
Cink: ásványi anyag, azon belül is nyomelem. Az emberi szervezetnek kis mennyiségben van rá szüksége. Számos élettani folyamatban részt vesz. Erősítheti az immunrendszer működését úgy, hogy fokozhatja a fehérvérsejtek számát, ezzel megnövelve az ellenálló képességet. Stabilizálhatja az anyagcsere folyamatokat, elősegítheti a növekedést gyermekkorban és segítheti a szag-és ízérzékelést, valamint a nemi mirigyek működését. Amennyiben túlzott mennyiségben jut be a szervezetbe, gátolhatja a réz és a kalcium felszívódását a bélből. Az A-vitamin hasznosulását elősegítheti. Legnagyobb mennyiségben a máj, a marhahús, a bárányhús, a vadhúsok, a paraj, a zöldborsó, a szezámmag és a tökmag tartalmazza.
Gyógynövények: természetes módon segíthetik elő az immunrendszer optimális működését, növelve az ellenálló képességet a kórokozókkal szemben.
- Echinacea vagy bíbor kasvirág: legnagyobb hatóanyagot a gyökere tartalmazza, de a virága is és a szára is bővelkedik flavonoidokban és egyéb jótékony anyagokban. Erősítheti a védekezőképességet, csökkentheti a felső légúti és húgyúti megbetegedések kialakulását, gyorsíthatja a gyulladásos folyamatok lezajlását. Segítheti a nehezen gyógyuló sebek gyógyulását. Kisgyermekeknek, várandós nőknek és szoptatós anyukáknak nem javasolt az alkalmazása.
- Astragalus vagy kínai csüdfű: a kínai gyógyászatban több ezer éve használják, hatékonyan támogathatja az immunrendszer működését és nagymértékben energetizálhat. Gyökere tartalmazza az értékes hatóanyagokat. Segíthet regenerálni a bőrszövetet, csökkentheti az allergiás és szorongásos tüneteket, javíthatja a hormonális egyensúlyt, így segítséget nyújthat a nyugodt alvásban. Megvédheti a sejteket az oxidatív stressz kártékony hatásaival szemben.
- Gyömbér: gyökere tartalmazza a hatóanyagokat. Segíthet az emésztőrendszeri panaszok (hányinger, puffadás, hasi görcsök) megszüntetésében, jótékonyan befolyásolhatja a szénhidrát anyagcserét és a magas koleszterin szintet, valamint erős antioxidánsként megakadályozhatja számos rosszindulatú elfajulás kialakulását. Kisgyermekeknek fogyasztása nem ajánlott, illetve egyes egyéneknél túlérzékenységi reakciót válthat ki.
- Kakukkfű: virágos-leveles hajtásaiban van a hatóanyag. Nagymértékben hozzájárulhat az ellenállóképesség javításában, erős mikróba ölő és nyálkaoldó, hurutoldó hatása miatt. Jó étvágyjavító, segítheti az emésztési folyamatokat. Fűszerként, teaként, inhaláló szerként használható.
- Orbáncfű: virágos hajtásában van a hatóanyag. Elsősorban szorongásos tünetek enyhítésére ismert, de kiváló vírusölő hatása miatt fokozhatja az immunrendszer működését. Nagymértékben segítheti a sebgyógyulási folyamatokat, mind a bőrön, mind a nyálkahártyán. Csak kúraszerűen fogyasztható és a kúra alatt kerülni kell a napfényt. Hatóanyagai gátolhatják egyes gyógyszerek felszívódását (pl. fogamzásgátlók, véralvadás gátlók). Gyermekeknek, várandós nőknek és szoptatós anyukáknak fogyasztása nem ajánlott.
- Ginzeng: gyökerében van a hatóanyag. Nagymértékben növelheti a szellemi-és testi teljesítőképességet, elősegítheti a betegségekből való gyorsabb felépülést, meggátolhatja a gyulladásos folyamatok kialakulását és fokozhatja a védekezőképességet a kórokozókkal szemben.
- Kurkuma: hatóanyaga a kurkumin, mely intenzíven gátolhatja a gyulladásos folyamatok kialakulását. Erősítheti az immunrendszert nagyfokú daganatellenes, vírusölő és baktériumölő tulajdonságának köszönhetően. Részt vesz az anyagcsere folyamatok szabályozásában, megköti a méreg-és salakanyagokat, valamint segíthet ezen anyagok kiválasztásában. Támogathatja a máj és az emésztőrendszer munkáját, meggátolhatják a vérrögképződést.
- Csipkebogyó: a termésben van a hatóanyag, október táján érik be. Magas C-vitamin tartalmának köszönhetően erős antioxidáns. Megvédheti az erek rugalmasságát, nagyfokú immunerősítő hatása van és fokozhatja a szervezet ellenálló képességét. Megelőzésként rendszeres fogyasztása tea formájában javasolt. Hő hatására az értékes hatóanyagok nagy része eltűnik, így csak max. szobahőmérsékletű vízben szabad áztatni akár 1 éjszakán keresztül, de min.5-6 órán át. Tilos melegíteni.
Táplálékkiegészítők: napjainkban nagyon sokféle összetételű és sok gyártó terméke elérhető. Az alábbi tanácsok segíthetnek a megfelelő táplálékkiegészítő kiválasztásában:
- mindig természetes alapanyagokat és ne irreális mennyiségű vitaminokat, nyomelemeket, egyéb hatóanyagokat tartalmazzon a táplálékkiegészítő
- előnyt jelent a szerves kötésben lévő, jól hasznosuló anyagokat tartalmazó készítmény
- a dobozon mindig legyen feltüntetve a termék származása
- a komplex készítmények tartalmazzák az ún. adaptogén anyagokat, melyek egymás hatását erősítve segítenek a szervezet egészségének helyreállításában.
Zárszó
A téli immunerősítés szinte elengedhetetlen az emberi szervezet egészségének fenntartásában, helyreállításában. Számtalan vitamin, nyomelem, gyógynövény és táplálék kiegészítő áll rendelkezésünkre és segít nekünk abban, hogy védekezőrendszerünk megfelelően ellenálljon a kórokozókkal szemben, így megvédve bennünket a betegségek kialakulásától. Egyes gyógynövények egymás hatását erősítve képesek immunrendszerünk hatékony támogatására. Bármilyen kérdésed van, keress bátran az elérhetőségeimen!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Kedves Olvasóm!
Kérlek, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében kerüld a vulgáris szavak és kifejezések használatát, köszönöm!